Nemes Marcellről már életében is számos anekdota és legendás történet született. Az alábbiakban ezek közül olvashatnak egy válogatást.

---

 "Egyik nap magas, sovány, nagy hajú férfi botorkált le a pince gádorán. "Fél mázsa fára volna szükségem" - mondta. "Igenis. És hová vihetjük?" - készségeskedett Leó bácsi ( Nemes Marcell ) ki akkor huszonnégy éves volt. "Ide, a szomszéd házba, az ötödik emeletre. A műteremlakásba. Wick-Vekerdi Rezső ( Rippl-Rónai József ) festőművész vagyok."

"Az emberem még ma délelőtt szállítja a fát." "Rendben van. Én nem leszek otthon, mert el kell mennem. Rakják csak le a tüzelőt a lakás ajtaja előtt." "S a számla?" "Ja igen, a számla. Várjunk csak. Pénzem momentán nincs. Nem tudna fél mázsa tüzelőnek megfelelő hitelt nyújtani?"

Leó bácsi meghökkent a merészségtől: ez a vadidegen ember pénz nélkül s mégis magától értetődőn rendel tüzelőt. Annyira meglepte a festő viselkedése, hogy így válaszolt:

 "De igen, a tüzelő idejében fent lesz. S ön, ha momentán nincs pénze, legfeljebb valamelyik festményével fizet."

"Ez roppant lojális. Önt netán érdekli a művészet?" - kérdezte a férfi, s ártatlan kék szemét az ifjú kereskedőre függesztette. Leó bácsinak eddig meg se fordult a fejében, hogy őt a művészet érdekelné. Apja, Jozsua ( Klein Adolf ) rajzait ugyanis sohase tekintette művészetnek, s jómaga soha semmi jelét nem mutatta annak, hogy a legkisebb mértékben is érdeklődne a képzőművészet iránt.

 Mikor már a harmadik fuvart szállíttatta föl Wick-Vekerdi mester műtermébe, kíváncsi lett: miket mázolhat össze ez az úr. Felbaktatott a műterembe, ahol meglehetősen hideg volt, mert a felküldött fa, úgy látszik, nem tudta átfűteni az üvegtetős padlástért. Viszont egy vonzó külsejű nő épp modelt állt Wick-Vekerdi Rezsőnek, s a látványban az volt az érdekes, hogy a nő pucéran álldogált egy kis emelvényen, s meg se rezzent, mikor Leó bácsi belépett, s szemügyre vette a kétségtelenül tetszetős, bár libabőrös bájakat. Leó bácsi megsajnálta a festőt, hogy ilyen körülmények között kell dolgoznia, s megsajnálta a modellt is, hogy ilyen hidegben kell pőrén dolgoznia.

Újabb mázsa fát küldetett fel, majd még újabbat, s mikor Wick-Vekerdi Rezső ennyi nagylelkűségtől meghatva, fölajánlotta, válasszon egyet a képei közül, neki adja, sőt később fölvetette: ne fesse-e meg Leó bácsi arcmását - végképp sikerült levennie lábáról az ifjú mecénást. Egy szép aktképet választott, de otthon Berta asszony, Leó bácsi felesége ( Steiner Olga ) ki akarta hajítani a ruhátlan nővel együtt."

( Forrás: Nemes György, A fél múlt, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1979, 52-53.o. )

---------------------------  -----------------------------  -------------------------

Nagyon fájt neki, hogy Hatvany Ferenc, a kitűnő festő és igazi műgyűjtő, nem szerette őt. Egyszer nyíltan megkérdezte Hatvanyt:

- Mondja, Ferenc, miért nem szeret maga engem?

A festőművész, akinek apja a Hatvany-Deutsch cég tulajdonosa, milliomos cukorgyáros volt, így felelt Nemes mélabús kérdésére:

- Ha az apám azt mondaná: "gyűjti" a cukrot és nem adja el, őt sem szeretném..." 

( Forrás: Herman Lipót, A művészasztal, Budapest 1958, 117-118.o.)

--------------   ------------------  --------------------  -----------------------

"...Meier-Gräfe tiszteletére, aki 1913-ban felolvasást tartott az Ernst Múzeumban, Lázár vacsorát ad. A vacsorán az ünnepelt mellett Szinyei, Lechner, Fényes, Petrovics és mi fiatalok néhányan, a nagy Nemessel együtt. A vacsora kitűnő. Befejeztével nagy művészeti vita. Nemes Marcell igen kolerikusan kijelenti, hogy ő a világ legnagyobb képszakértője, és akár Csontváry, ő is irányt mutat.

Vadász Miklós csendesen megjegyzi:

- Milyen szerencséje van ennek a Lázárnak! A holnapi "Az Est"-ben az ő vacsorájához fűződik a szenzáció, hogy Nemes megőrült!..."

( Forrás: Herman Lipót, A művészasztal, Budapest 1958, 123.o.)

 ----------------------------------------------------------------------

A Japán-kávéházban nagy figyelemmel állták körül a piktorok az egyik asztalt. Valaki ugyanis festéket hozott a kávéházba és Nemes Marcell, az ismert műgyűjtő elkezdett pingálni.

- Remélem, nekem adja majd a képet, - szólt Pólya Tibor tréfásan.

Nemes könnyelmű ígéretet tett és amikor elkészült a festmény, odaadta Pólyának. Ekkor azonban meglepő fordulat történt. A piktorok sorba nézegették a képet és elragadtatással nyilatkoztak róla:

- Nagyszerű!

- Óriási!

- Hiszen ez remekmű!

Nemes boldogan hallgatta a dicshimnuszokat, egyúttal felébredt benne a szokás hatalma, a gyűjtőszenvedély:

- Mennyiért adja a képet? - kérdi Pólyától.

- Száz koronán alul nem adom, felelte Pólya.

Nemes szó nélkül fizette ki az ötven pengőt saját festményéért.

 

( Forrás: Bródy Miksa-Karinthy Frigyes-Tábori Kornél, Csak semmi háború, Budapest 1918, 60-61.o. )

---------------  ......................  ............................  ............................

A Nemes Marcellt közelről ismerő müncheni művészettörténész, Hubert Wilm egyszer a gyűjtőnek szegezte a kérdést:

- Mondja, Nemes úr! Miből él maga tulajdonképpen?

Nemes először mérgesen nézett rá, de aztán elmosolyodott.

- Tudja mit? Elmondom Magának!

Egyszer beállított hozzám egy biztosítási ügynök. Megkértem, számolja ki, mibe kerülne az nekem, ha biztosítást  szeretnék kötni több millió márkára becsült műgyűjteményemre, többszintes müncheni házamra, tutzingi kastélyomra, s a velencei canale grande partján álló impozáns palazzómra.

Ő osztott-szorzott, s végül egy horribilis összegű biztosítási díjat állapított meg.

Nos! - mondta Nemes. Én végül semmire nem kötöttem biztosítást, s az így megspórolt rengeteg pénzből remekül meg tudok élni!

 

(   Forrás: Hubert Wilm, Madonnen, Engel, Sterne. Erinnerungen eines Kunstsammlers, Wien/Zürich 1952, 117. o. )

----------------   ------------------------   -----------------------  ------------------

"...Amikor meglátogattuk, a feketekávét vertarany, művészi kivitelű szervízben szolgálták fel. Utána a műkincsekkel zsúfolt lakásban teremről teremre jártunk, csodáltuk a remek brokát templomi ruhákat, szobrokat, festményeket, fafaragványokat. Ebben a környezetben - mint hallottuk - többször vendégül látta a bajor királyt családjával együtt, és inkognitóban a spanyol királyt is.

A bajor katolikus egyház hercegprímása is vendége volt egyszer, s amikor Greco Az olajfák hegyén című képe előtt átszellemülten felkiáltott: ha ő ezelőtt a kép előtt egy misét celebrálhatna!, Nemes azt válaszolta:

- Jöjjön el Excellenciád hozzám udvari káplánnak....!"

( Forrás: Mikola András, Színek és fények, Kolozsvár 1972, 108.o. )

--------------------    ------------------------   ---------------------------

"....Mint annyian mások, Csók (István ) sem kedvelte a műkereskedőket. Egyszer egy ilyen képárus este a vacsorázóasztalunkhoz hozott valami pénzösszeget neki. Mikor elment, Csók zsebre rakta a bankókat, és azt mondta:

- Nem örülök ennek a pénznek. Ezek a műkereskedők nem képeket, csak aláírásokat vesznek. Ha műkereskedő, legalább olyan legyen, mint Nemes Marcell. Ha ő kiválaszt egy képet és megveszi, akkor a festő is megnyugodhat, hogy a műve komoly érték. Mert Nemes nemcsak vesz, de ért is hozzá. Ezek csak az olcsó tetszetősséget keresik.

Aztán elmosolyodott és folytatta.

- Néha kételkedem, hogy igazán jó művész vagyok-e, mert Nemes még sohasem vett képet tőlem.

Ez igaz is lehet, de tudnunk kell, hogy a kitűnő ösztönű Nemes Marcell beérkezett és sikeres festők körül nem buzgólkodott. Élő festővel ritkán foglalkozott, s csak azzal, akiből ő csinálhatott sikeres művészt...."

 

( Forrás: Bálint Lajos, Ecset és véső, Budapest 1973, 56.o. )

-----------------------   --------------------------   -------------------------

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Anekdoták Nemes Marcellről
Jánoshalmi Nemes Marcell - © 2008 - 2024 - nemes-marcell.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat