Jánoshalmi Nemes Marcell

Információk, adatok, kérdések, válaszok Nemes Marcellel kapcsolatban

Nemes Marcell nemzetközi hírű és rangú, összességében több ezer tételt számláló műgyűjteményt hozott létre, mely azonban részben már életében, illetve a halála után teljesen szétesett.

Saját korában elsősorban El Greco-kollekciója, illetve francia impresszionista mesterek alkotásaiból álló festményanyaga vált híressé, de igen jelentős gyűjteményt hozott létre régi olasz vagy németalföldi képekből, gótikus szobrokból, reneszánsz kisbronzokból, limoges-i zománctárgyakból, falikárpitokból és miseruhákból is. Ugyancsak gazdag, több száz darabos kollekciója volt kortárs magyar festők alkotásaiból. Fő kedvence Rippl-Rónai József volt, csupán tőle  vagy félszáz mű volt a birtokában. Esetenként akár egyszerre nagyobb tételt is felvásárolt az általa tehetségesnek tartott hazai és külföldi kortárs festők műveiből.

Nemes Marcell ún. marchand-amateur volt, aki nem csupán gyűjtötte, hanem folyamatosan adta-vette is a műtárgyakat, kollekciójának összetétele ebből adódóan szinte állandóan változott.  Nagyszabású műtárgyvásárlásait jelentős mértékben baráti kölcsönökből, illetve különböző hazai, illetve külföldi bankoktól felvett hitelekből finanszírozta. 

MŰTÁRGYAK AZ EGYKORI NEMES-GYŰJTEMÉNYBŐL:  

 

Edouard Manet, A párizsi nő, Nationalmuseum, Stockholm

 

Edouard Manet, Néger nő, Torino

 

Renoir, Moulin de la Galette, vázlat, Koppenhága

Berthe Morisot, Nationalmuseum, Stockholm

Jacob Jordaens, Jób, Detroit

 

Kazula, Cleveland Museum of Art, Inv.nr. 1943.66.

Iniciálé, Cleveland Museum of Art, Inv.nr. 1939.677. 

Francesco del Cossa, Mária a kisdeddel és angyalokkal, Washington

 

Corot, Tájkép, Toledo Museum of Art

Francia szobrász, 14. sz. Madonna a gyermekkel, Museum of Fine Arts, Boston 

Benedetto Ghirlandaio, Női képmás, Minneapolis

 

Limoges-i zománc, San Louis Museum of Art 

 

  Erhart Mester szobra, Museum der bildenden Künste, Leipzig.

Szinyei Merse Pál, Alvó nő, Magyar Nemzeti Galéria

 Jacob van Ruisdael, Tájkép három nagy fával, Norton Simon Museum, Pasadena

Joos van Cleve, Szent Család, Chicago

 Jan van Huysum, Virágcsendélet

 Fra Angelico, Jézus születése, Minneapolis

 Vincent van Gogh, Téli táj, magángyűjtemény

 

 Vaszary János, Tükör előtt, magángyűjtemény

 Francisco Goya, Karnevál, Moszkva?

Lucas Cranach, Az angyal híradása Joachimnak, Szépművészeti Múzeum, Budapest

 El Greco, Krisztus mint zarándok, Moszkva?

 

 Szent Anna harmadmagával, Diözesanmuseum, Freising 

  Csók István, Ősszel, (1905 ) : Virág Judit, téli aukció 2008, nr. 13.

 Edgar Degas, Törülköző nő, Moszkva?

 Jacopo del Sellaio, Királyok imádása,

 

Barthel Bruyn, The Art Institute of Chicago, Chicago, Inv.nr. 1933.1063.

 Hieronymus Bosch követője, Krisztus Pilátus előtt,

 Alvaro Pirez d'Evora, Szent Damján, Stuttgart

 

Rippl-Rónai József, Nő három lánnyal, Brooklyn Museum, New York

 

Hubert Robert, Nimes romjai, Bode Museum, Berlin 

 

Jacopo Bassano, Prokurátor, Gemäldegalerie, Berlin 

 

Rubens, Krisztus átadja Péternek a kulcsokat, Gemäldegalerie, Berlin

 

Paul Cézanne, Tájkép, Kimbell Art Museum

 

 Francisco Guardi, Tájkép romokkal, Museum Heylshof, Worms

 

Pablo Picasso, Gyümölccsendélet, Ermitázs, Szentpétervár

 

Gustave Courbet, Fekvő női akt, magángyűjtemény

 El Greco, Szeplőtelen fogantatás, Thyssen-Bornemisza gyűjtemény, Madrid

  El Greco, Tanulmányfej, Szépművészeti Múzeum, Budapest

 El Greco, Szent András, Szépművészeti Múzeum, Budapest

 

Gerard David, Krisztus siratása, Chicago Art Institute

 Polidoro da Lanciano, Krisztus és a házasságtörő asszony, Szépművészeti Múzeum, Budapest

 Rembrandt, A hárfázó Dávid király, magángyűjtemény

 Oskar Kokoschka, Tuniszi piac, The Courtauld Institute of Art, London

 Paul Cézanne, Buffet, Szépművészeti Múzeum

    Gustave Courbet, Három angol lány az ablakban, Koppenhága

  Edgar Degas, Balerinák

 Gustave Courbet, Kutya, magángyűjtemény

 Paul Cézanne, Csendélet, Letét: MoMA, New York 

 Edouard Manet, Clemenceau portréja, Kimbell Art Museum

   Lazzaro Bastiani, Szent Mihály

 Rubens műhelye, Antonio Trieste portréja, Rheinisches Landesmuseum, Bonn

 

 

Francisco de Goya, Játszó gyermekek, Museo del Prado, Madrid 

 Fényes Adolf, Mákoskalács, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Sandro Botticelli, Jézus születése, Columbia Museum of Art

 Munkácsy Mihály, Köpülő nő ( vázlat )

 Mary Cassatt, National Gallery of Art, Washington

 Renoir, Henriot család, Barnes Foundation

 Paolo Veronese, Velence allegóriája 

 

 G.B. Tiepolo, Madonna dell Carmine, Brera, Milano

  Oskar Kokoschka, Marabu, Vevey

 

 Barthel Bruyn, Petrus von Clapis portréja, Szépművészeti Múzeum, Budapest

  Alessandro Magnasco, Mulató katonák, San Francisco

  Paul Cézanne, Fiú piros mellényben, Bührle gyűjt., Zürich

 Fényes Adolf, Testvérek, Magyar Nemzeti Galéria

 Kernstok Károly, Czóbel Béla portréja, Magyar Nemzeti Galéria

  Edouard Manet, Rue de Berne, Los Angeles

 Claude Monet, A parkban, Tate Gallery, London

 Pablo Picasso, Nő mandolinnal, Szentpétervár, Ermitázs

 Tiziano, Federigo Gonzaga portréja. Muscarelle

Museum

 Peter Paul Rubens, Herkules, Museum of Fine Arts, Boston

 Claude Monet, Bárkák, Art Institute, Chicago 

 Frans Hals, Férfiportré, Timken Art Museum

 Lucas Cranach, Paris ítélete, Metropolitan Museum, New York

Lucas Cranach, Férfiportré

  

Hans Baldung Grien, Vénusz és Cupido. Kröller-Müller Museum, Otterlo

 Maerten van Heemskerck, Vénusz és Cupido, Wallraf-Richartz Museum, Köln

 Abraham van Beyeren, Asztali csendélet, Rijksmuseum, Amsterdam

 Peter Paul Rubens, Az apokalipszis asszonya, The J. Paul Getty Museum, Los Angeles 

 Gustave Courbet, Tájkép híddal, Yale University

 Gauguin, Te fare Hymenee

 Munkácsy, Krisztus, Magángyűjtemény

  El Greco, Nagy Szent Család, Cleveland

 El Greco, Krisztus az Olajfák hegyén, Szépművészeti Múzeum, Budapest

 El Greco, Angyalkoncert, Athén, Nemzeti Múzeum

 El Greco, Nino de Guevara portréja, Oskar Reinhart gyűjt. Winterthur

 Rippl-Rónai József, Kunffyné arcképe, Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum

 Rippl-Rónai József, Alföldi temető

 Rippl-Rónai József, Piacsek bácsi babákkal, Magyar Nemzeti Galéria

 Rippl-Rónai Józseg, A Kunffy gyerek, magángyűjtemény

  Giovanni Santi, Fájdalmas Krisztus, Szépművészeti Múzeum, Budapest

 Rembrandt, Férfi tollas kalapban, Chicago, Art

Institute

  Rembrandt, Minerva. Bader-Collection

 Rembrandt köre, Tanulmányfej

 

 Fra Angelico, Houston

 Szinyei Merse Pál, A hinta, Magyar Nemzeti Galéria

 Van Gogh, Csendélet hagymákkal, Museum Kröller-Müller, Otterlo 

 Gerard ter Borch, Női képmás, Kunsthistorisches Museum, Wien

 Dirck Hals, Mulató társaság

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 19
Tegnapi: 18
Heti: 110
Havi: 1 035
Össz.: 153 743

Látogatottság növelés
Oldal: Nemes Marcell műgyűjteménye: képek
Jánoshalmi Nemes Marcell - © 2008 - 2024 - nemes-marcell.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »